2015. június 12., péntek

Nemzetközi szervezetek


Óra címe: Nemzetközi szervezetek
Kód: BMA-FTOD-107/AFN
Típus: Előadás
Oktató: Eszenyi Réka

Ez az óra akár az előző félévi Európai tanulmányok előadás folytatásának is tekinthető. Ugyanúgy Eszenyi tanárnő tartotta, és az előadások, valamint a számonkérés jellege is teljesen hasonló volt (és lesz). A tanárnő a diasorokat ismét közkinccsé tette, ugyanúgy volt lehetőség kvízt írni órák elején, illetve kiselőadásokat is lehetett tartani. A pluszpontok rendszere is maradt a "régi": kiselőadásért 10, tesztenként maximum 2-2 pont járt. 

Az órákon értelemszerűen nemzetközi szervezetekről tanultunk. Sokat foglalkoztunk az ENSZ-szel, a NATO-val és az ENSZ egyes alszervezeteivel is. Nagy hangsúlyt kapott minden esetben a magyar érintettség (tagok vagyunk-e; ha igen, mióta; ha például értékelést készített az országról a szervezet, abban mi szerepel), valamint az aktuális hírek is. A kiselőadások jó része ennek megfelelően sajtófigyelés volt, tehát az éppen aktuális hírmorzsákat kellett összegyűjteni egy-egy szervezettel kapcsolatban. (Ez az elem a vizsgán is visszaköszön elvileg.)

Mást nem nagyon tudok írni, a vizsga még előttem áll. 5–6 kérdésre lehet számítani, és a legfontosabb témaköröket meg is adta a tanárnő az utolsó órán. Némi kihívást jelent számomra a szervezetek neveinek megjegyzése (angol és magyar nyelven is), de igyekszem :) 

2015. május 29., péntek

Kontrasztív országismeret


Óra címe: Kontrasztív országismeret
Kód: BMA-FTOD-214
Típus: Gyakorlat
Oktató: Paul Morgan

Na, erről az óráról kihívás lesz beszámolót írni :D Számomra az elsődleges "eredménye" az volt, hogy még inkább megszilárdult abbéli meggyőződésem, hogy nem tudok semmit semmiről :D Mert minden órán volt szó mindenről, és nekem minden új volt. Majdnem. ... Ugye, milyen jól körülírtam az óra lényegét? Pompás.

Kezdjük az elején, hátha valami értelmeset is sikerül kipréselnem magamból és a billentyűzetemből. Ez volt a csütörtök "esti" óránk (oké, ez enyhe túlzás, főleg, hogy korábban kezdtünk és végeztünk, mint ahogy az az órarendben szerepelt). Minden angol B nyelves hivatalos volt az órára, tehát a franciások is, akikkel eddig egyébként maximum előadásokon találkoztunk, azaz leginkább csak láttuk egymás arcát. Gyakorlatról van szó (nem is tudom, Paul tudna-e nem interaktív előadást tartani, valahogy nem illene hozzá :D), tehát többé-kevésbé aktív volt a társaság. Vagyis kellett volna lennie a társaságnak. Valami ilyesmi.

A legtöbb órára jutott egy, néha két kiselőadás. Előre összegyűjtött témák közül lehetett válogatni (pl. angol oktatási rendszer, sport, bevándorlás, nyelvjárások stb.), és három fős kis csoportokat alkotva kellett összerakni az előadásokat. A beszédre hajlamosabb, azaz általában tolmács-érdeklődésű emberek mellé került két-két researcher minden kis csoportba. Hogy ez a gyakorlatban mennyire működött munkamegosztás szintjén, arról mindenkit egyesével kéne megkérdezni. Én a királyi családról szóló előadás egyik researcherje voltam, bár sajna(?) a produkcióra végül a körülmények összjátéka miatt nem került sor.

Persze az előadások nem tették ki az óra egészét, így a fennmaradó időben különféle interaktív feladatokkal bombázott minket Paul. Ez volt az óráknak az a része, amikor próbáltam minél mélyebbre süllyedni a pad alá/mögé, hogy kicsit kevésbé legyen egyértelmű, mennyire fogalmatlan vagyok úgy körülbelül mindenről :D Volt szó politikáról, sportról, aktuális hírekről és történelemről is. Sokat tanultam, az biztos, bár valószínűleg rendszerezni kéne az órákon készített jegyzeteimet ahhoz, hogy tényleg hasznosítható és rendszerezett "tudásnak" lehessen nevezni, amit összekapartam :D

Hogy az értékelés mi alapján történt, azt csak a jóisten tudja, na meg Paul :D Gyanítom, hogy a részvétel sokat nyomott a latban, mert valljuk be, nem igazán volt mindenki szorgalmas a bejárást illetően. Számonkérésre vagy hasonlóra nem került sor, így ez nem játszott szerepet. Valószínű a félév során elhangzó "I don't know"-k száma sem befolyásolta negatív irányba a mérleget, mert akkor nem kaptam volna ötöst :D Szóval ez egy balladai homályba burkolózó részlete az órának, de megmondom őszintén, eszemben sincs hánytorgatni a dolgot :D

2015. május 28., csütörtök

Angol nyelvtörténet vizsga


Kedden került sor a Nádasdy-féle órám vizsgájára. Elég izmos számonkérésről van szó, ugyanis négy oldalnyi feladatot kell megoldani, két és fél(!) órás időkorláttal. Hozzátenném, a jelenlévők többsége nem használta ki ezt, két óra után pedig különösen megcsappant a létszám. (Én körülbelül 20 perccel az idő lejárta előtt jöttem ki a teremből.)

A vizsga lebonyolítása a szokásos katonás rendben történt. Alig voltunk harmincnál többen, mégis a Gólyavár fenti termében írtuk a vizsgát, így aztán igencsak szellősen tudtak ültetni minket. Minden harmadik sorba ülhettünk, soronként három-három ember, így a csoportmunka semmiképp sem lehetett opció :D (De még így is "járőröztek" közöttünk :D) A válaszainkat egy külön answer sheeten vezettük, és végül ezt kellett csak beadnunk.

Összesen 100 pontos volt a vizsga, ebből kicsit több mint fele egy pontos, egy(-két) szavas választ igénylő kérdés volt; 10–15 két pontos, egy mondatos választ igénylő; illetve volt egy "szövegelemzős" feladat is, ha lehet így fogalmazni. A rövidke kérdéseknél ilyesmiket kell elképzelni: "Since OE times, the ... of the English language has been greatly simplified." illetve "The runic alphabet is also called ..., an acronym made up from its first letters." A két pontosok között szerepelt például: "With the adoption of Christianity, English began to be written with the "Insular hand". Why?" vagy "What is inorganic -e?" Szövegelemzésnél egy Chaucer részletet kaptunk, ezt kellett felismerni, időben elhelyezni, nagyjából lefordítani, megemlíteni egy szintaktikai "furcsaságot", amit ma már másképp mondanánk, illetve felsorolni az idézetben szereplő összes igét, és azokat jellemezni (szám/személy, idő, mód).

Nem volt könnyű vizsga, na :D Tanultam is rá rendesen, főleg a könyvből. A jegyzeteimet is olvasgattam, és bizonyos dolgokat sokkal könnyebben és jobban megértettem általuk, de a hangsúlyt a könyvre helyeztem, hiszen előre tudtuk, hogy elsősorban abból kell készülni. Megérte a fáradozást, mert végül ötöst kaptam :)

Aki nem szeret egyben benyalni könyveket, annak mindenképpen ajánlom a prelimek megírását, mert nagyon sok értékes pontot lehet szerezni velük. A 100 pontból ugyebár 36 (3x12) már akár "előre" megszerezhető így – már aki meg tudja írni mind a hármat hibátlanra :D Én végül csak az elsőt írtam meg, arra 8,5 pontot kaptam.

Ahogy az lenni szokott, a jó megoldásokat rögtön a vizsga után kitették a tanszéki hirdetőtáblára. (A vizsgalapon az szerepelt, hogy a Gólyavárba is kiteszik, de ne higgyetek ennek, ez csak félrevezetés :D) Persze ebből alapvetően nehéz megítélni, hányast fog kapni az ember, egyrészt mert a hosszabb választ igénylő kérdéseknél néha nem tudhatjuk, a javító tanár mit fogad el és mit nem, illetve tapasztalataim szerint nagyon gyakran fél pontokat adnak, ami szintén megnehezíti az előzetes kalkulációkat. De igazából nem kellett sokat várni a hivatalos eredményre.

Nádasdy szeret személyes találkozó keretében elbeszélgetni a hallgatókkal, így – bár az e-index bevezetése óta erre nincs szükség – "jegybeírást" tart. Nekünk erre ma került sor, azaz két nappal a vizsga megírása után. Négyórás intervallum volt megadva (10–14 óra), de ha valaki éppen nem ér rá, fogadási időben bármikor felkeresheti a tanár urat. Ugyanolyan beszélgetésre lehet számítani, mint annak idején a nyelvtudományi bevezető vizsgája után, ha ez mond valakinek valamit. A kijavított feladatlapot is el lehet hozni, ha valaki szeretné :)

Így, hogy megszületett a jegy is, teljes magabiztossággal mondhatom, hogy jó választás volt ez a tárgy szabad kreditnek :D Viszont másoknak nem tudom, merném-e ajánlani. Aki hozzám hasonlóan szereti a nyelvészetet, és nem sajnálja az időt az alapos felkészülésre, annak jó választás lehet. De tény, hogy minden bizonnyal a legnehezebb vizsgám volt ez ebben a félévben, és nagyon sokat kellett készülnöm a jó eredményért.