2014. június 25., szerda

Szóbeli felvételi


A második rosta az írásbeli felvételit követően a szóbeli felvételi volt. Az írásbelin a 25 pontból legalább 11-et kellett elérni ahhoz, hogy behívjanak minket, illetve egyik részfeladat sem lehetett 0 pontos. Az írásbelihez képest a szóbelivel kétszer annyi pontot lehet elérni: itt 50 pont a maximum. A C nyelvről (német) A nyelvre történő fordítás 10 pontot, a B nyelven folytatott motivációs beszélgetés szintén 10 pontot, a B nyelvről A nyelvre fordítás is 10 pontot, az A nyelvről B nyelvre fordítás pedig 20 pontot ér.

Én személy szerint június 24-ére, keddre voltam kiírva; angolból 2 órára, németből 3-ra. Ennek megfelelően háromnegyed kettő körül jelentem meg a tanszéken, amikor is egy szimpatikus hölgy ott helyben elkapott, és beinvitált az egyik terembe, ahol a német szóbelire került sor – a kiírt időpont előtt több mint egy órával :D Az egész procedúra igen gyorsan és fájdalommentesen zajlott :) Beszélgetésre egyáltalán nem került sor (hacsak nem számítjuk a köszönést, és azt a rövid intermezzót, ami a hallási viszonyok érdekében történő ablakbecsukáshoz vezetett), hanem rögtön a lényegre tértünk: a német szöveg fordítására.

Egy szintén nagyon szimpatikus úriember olvasta fel (vagyis inkább élvezetesen mesélte :D) az időbeli terjedelmében körülbelül 2 perces cikket, amit utána magyarul kellett visszamondani – mindent, amire emlékeztem. A szöveg szerintem nagyon barátságos volt, a szókincsre sem lehetett panasz, viszont mivel anyanyelvi beszélőt hallgatva kellett megérteni az elhangzottakat, nem árthat, ha az ember hozzá van szokva a valódi német beszédhez. (Nekem az eddigi német tanáraim közül nem sokan büszkélkedhetnek még csak hasonló kiejtéssel sem.) Az egész (3 fős) vizsgabizottságról sugárzott egyébként a jóindulat, mindenki mosolygott és nagyon kedvesek voltak. Körülbelül 6 percet vett el az életemből az egész procedúra :D És mint kiderült, 10-ből 10 pontot kaptam :)

Kettőkor már rég kint voltam ismét a folyosón, és már kezdtem is örülni neki, hogy a tervezettnél jóval hamarabb fogok végezni, de ekkor megkaptam a hírt, miszerint az angolosok egy órás csúszásban vannak. Így az ebédidő, ami elvileg 1-től 2-ig tartott volna, 2-kor kezdődött, és 3-ig tartott. Én voltam az első az ebédszünet után, de így is volt egy órám malmozni és izgulni. Közben beszélgettem az odaszállingózó sorstársakkal is, illetve próbáltam menteni a menthetőt, és BBC híreket olvasgattam :D

Az angol szóbeli három részfeladatból állt. Az első, a beszélgetés egyrészt a motivációról szólt (magyarul: miért akarsz itt tanulni?), valamint aktuális hírekkel és országismerettel kapcsolatos kérdések is elhangzottak. (Sorstársaimmal folytatott beszélgetéseim szerint ilyen kérdések merültek fel, mint: mi újság a foci VB-n, mi újság a spanyol királlyal, kik az új-zélandi őslakosok, stb.) Itt én 10 pontból hetet kaptam, amit igen jóindulatúnak érzek :D

A második rész az angolról magyarra fordítás volt. Itt igazából ugyanarról volt szó, mint a német fordításnál, csak a szöveg volt összetettebb, illetve komolyabb szókinccsel is dolgozott. Ekkor még topon voltam, és az Iránról szóló cikk nagy részére emlékeztem, viszont ejtettem egy-két kisebb(?) hibát, így végül 9 pontot kaptam a 10-ből. (A kint várakozók emiatt aggódtak, így leírom: egy szavam nem lehetett a kiejtésre vagy a tempóra, nagyon szépen és érthetően hangzott el a lefordítandó szöveg.)

A harmadik rész a magyarról angolra fordítás volt. Valahol itt fogyott el az energiám, azt hiszem :D Megrettentem kicsit a sok számadattól, és végül nem is emlékeztem annyira a szövegből, mint az előzőből, vagy akár a németből. A szavak sem jutottak mindig olyan gyorsan eszembe, mint szerettem volna, ennek pedig a mondókám gördülékenysége esett áldozatul, fene a vizsgadrukkba :) Végül a 20 pontból 15-öt kaptam, amit teljesen reálisnak érzek.

Nagyon-nagyon megkönnyebbültem, amikor kijöttem (egy csekk-cetlivel rövidebben, mert azt eltették), és elmondhatom, hogy sokkal nagyobb vérengzésre számítottam szóbeli felvételi apropóján :D De úgy láttam, itt senkinek sem célja, hogy megijessze vagy elbizonytalanítsa az egyszeri diákokat, így semmi ok az aggodalomra :)

A pontszámok a nap végén kerültek ki az egyik ajtóra a tanszéken, ismét felvételi azonosítókkal. (Bár én csak másnap, azaz ma reggel mentem el megnézni.) Összesen 41 pontot szereztem az 50-ből, amit egész jó eredménynek tartok, és remélhetőleg a bejutáshoz is elég lesz :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése