Jogi alapismeretek

Óra címe: Jogi alapismeretek
Kód: BMA-FTOD-109
Típus: Előadás
Oktató: dr. Tasi Petra Anikó

Gondoltam, végignézem, melyik órákról írtam már az utolsó félévben, és... egyikről sem?! Ez tarthatatlan. Valamiért meggyőződésem volt, hogy legalább egy-két óráról biztosan írtam már. Igazából a diplomamunkával és az egyre sokasodó filmszövegfordítós munkával együtt annyira gyorsan elröppent ez az utolsó félév, hogy szinte észre sem vettem. Ijesztő! Na de, ha már így alakult, elkezdem törleszteni a tartozást, és kezdem a félév egyetlen előadásával, a jogi alapismeretekkel.

Az órákat Tasi Petra tartotta, egy fiatal, szimpatikus jogász. Rögtön az első órán leszögezte, hogy nem várja el a személyes részvételt, és a diákat is el fogja küldeni, amiket az órán kivetít. Ennek megfelelően sosem voltunk túl sokan az előadásokon, de ahhoz képest, hogy mekkora szokott lenni a lelkesedés úgy általában az előadások iránt, szerintem egész jól tartottuk magunkat :D Az órák egyébként szinte sosem nyúltak másfél órásra, szinte mindig bő egy óra alatt végeztünk az anyaggal.

Nagyon szimpatikus volt az, hogy a tanárnő (furcsa ezt leírni, mert tényleg nagyon fiatal, de hát na, meg kell adni a tiszteletet :D) többször is kihangsúlyozta: tisztában van vele, hogy nem vagyunk jogászok, éppen ezért nem is várja el, hogy betéve tudjunk törvényeket, vagy akár a bonyolultabb részleteket is pontosan ismerjük. Alapvetően szerintem hasznosak voltak az órák, és nem is feltétlenül csak a vizsga teljesítése szempontjából, hanem a nagybetűs Életre nézve is. Persze voltak szokásosan kissé biflázós elemek a megtanulandók között (alapjogok, Országgyűlés feladata stb.), de például egyetlen felsorolást vagy hosszú listát sem kellett pontról pontra bemagolni.

Nem volt feladva tankönyv, csak a diavetítések tartalmából kellett megtanulnunk bizonyos részeket, amelyeket ráadásul az utolsó órán még össze is szedett nekünk a tanárnő. Tényleg nagyon korrekt volt a számonkérés. Úgy érzem, hasznos volt a tárgy, bár ha rajtam múlt volna, talán egy kicsit több büntetőjogot vittem volna a mixbe. De ez valószínűleg azért van így, mert én személy szerint ezzel találkoztam a legtöbbet az eddigi pályafutásom során. (A szakmai gyakorlatom alatt is rengeteg büntetőjogi kifejezéssel találtam szembe magam, illetve filmszöveget is fordítottam már bűnügyi témájú sorozathoz.)

Időközben szembesültem vele, hogy még a vizsgáról sem írtam, ami öreg hiba, mert ennyi idő távlatában nem tudom, mire emlékszem még... úgyhogy minél előbb megpróbálom összegyűjteni az emlékmorzsákat. (Illetve reménykedem abban, hogy legalább a Facebook-csoportban van valami nyoma a vizsgakérdéseknek :D)

Attól függetlenül, hogy a vizsga sikeres teljesítéséhez nem volt szükséges bejárni az órákra, szerintem hasznos volt, hogy minden előadáson bent voltam, mert így megmaradtak bennem az összefüggések, sokkal könnyebben értelmet leheltem az alapvetően vázlatos diákba, valamint maga a tanulás is értelemszerűen gyorsabban ment úgy, hogy egyszer már élő szóban végighallgattam az egészet.

Zavaróan információszegénynek tűnik nekem ez a bejegyzés, úgyhogy bebiggyesztem a PPT-k témaköreit, hátha ezzel sikerül lecsitítani a lelkiismeretemet :D

• Jogi alapfogalmak, jogforrások, alkotmány
• Állampolgárság
• Választójog, választások, népszavazás
• Országgyűlés, kormány, köztársasági elnök, Alkotmánybíróság
• Polgári jog – személyi jog és tulajdonjog
• Polgári jog – kötelmi jog
• Öröklési jog
• Jogi személyek és társasági jog
• Munkajog
• Büntetőjog

Posted in Tantárgyleírás

Hungarovox szinkrondramaturg tanfolyam – Érdemes?

Már nagyon-nagyon régóta ígérgetem, hogy írok a Hungarovox szinkrondramaturg tanfolyamáról, és mostanra sikerült is eljutnom a tettek mezejére :) Mivel közel fél éves tanfolyamról van szó, nagyon sok mindenről tudnék beszámolni, de így első körben leginkább arra gondoltam, hogy a legégetőbb kérdéssel kezdeném: megéri-e elvégezni? (Főleg mert ezzel kapcsolatban már e-mailt is kaptam, tehát valószínűleg érdeklődésre is leginkább ez a téma tart számot.)

Nem kerülgetem a forró kását, és nem tartogatom az utolsó bekezdésig a csattanót: a tanfolyam 110.000 forintba kerül, és az árát nekem speciel körülbelül hat hét alatt visszahozta. Persze nem állítom, hogy ezzel mindenki így lesz, és hogy varázsütésre, törvényszerűen mindenki így fog járni, aki elvégzi a tanfolyamot, de viszonyítási alapnak azért jó :)

Szerintem kettő dolog szükséges ahhoz, hogy az ember hasznosítani tudja a tanfolyamon elsajátítottakat: egyrészt kell hozzá egy bizonyos fajta mentalitás. Gyanítom, hogy aki eljut a filmszövegfordítás gondolatáig, és már ott tart, hogy tanfolyamot is végez, talán ismeri magát annyira, hogy felmérje: neki való-e? De ettől függetlenül szeretném kihangsúlyozni, hogy ez alapvetően nem egy emberi interakciókra építő, minden pillanatában új kihívásokkal kecsegtető, vérpezsdítően izgalmas munka. Ez most lehet, hogy rosszul hangzott, de esküszöm, én élvezem, szóval nem célom ellene beszélni :D

A másik, ami szükséges hozzá, az, hogy valahogyan el tudjon indulni az ember a tanfolyam után. A filmszövegfordítókat ugyanis nem alkalmazottakként foglalkoztatják a stúdiók, hanem megbízásos alapon – tehát vállalkozóként kell működnie az egyszeri dramaturgnak. Ezt persze meg lehet oldani többféleképp is, amiről egy későbbi bejegyzésben talán még fogok írni részletesen, de a lényeg: ha egyáltalán nincs módja az embernek számlát adni, és nem is fogja tudni megoldani, akkor nehezen fogja visszahozni az árát a tanfolyam.

Visszatérve a mentalitásra: igenis vannak kihívások ebben a munkában, nem is kevés. Egy "mezei", 22 perces hangalámondásban is meghökkentő mennyiségű olyan problémával szembesülhet az ember, ami kutatómunkát igényel. Tehát nem arról van szó, hogy dögunalmas az egész, két hét után kisujjból csinálja az ember, két hónap után meg már a kardjába dőlne a leginkább monotonitástűrő buddha is. De aki nem bír megülni a popsiján, nem szeret órák hosszat pötyögni és szöszölni, videót nézegetni, szkripteket bújni és a neten kutakodni, az gondolja meg kétszer is, belevág-e a dologba :) (Magyarul szerintem a szakfordításra alkalmas mentalitás jórészt fedi a filmszövegfordításra alkalmasat.)

És hogy a tanfolyamról is írjak :D Kaptunk sok-sok érdekes háttér-információt a szinkronizálás világáról, de a képzés alapvetően gyakorlatorientált olyan szempontból, hogy nem kevés házit kellett csinálnunk, amit mindig vissza is kaptunk kijavítva. Szerintem ez az a része a tanfolyamnak, ami igazán felkészít magára a munkára (meg persze a stúdiólátogatás, de arról már írtam). Az órákon sok időt töltöttünk azzal, hogy átbeszéltük, mi miért jó vagy nem jó, mit hogyan érdemes csinálni és hogyan nem. Amikor eljutottam odáig, hogy próbafordítást készítettem a Mafilm Audiónak, tisztában voltam vele, mire kell odafigyelnem, mert a hetek alatt beadott és kijavított házikból le tudtam szűrni, milyen típushibáim vannak. Ez hatalmas előny.

Őszintén nem tudom, hogy aki nem végez el ilyen tanfolyamot (és a Hungarovoxon kívül nem sok egyéb lehetőség van, vagyis ősztől lesz ugye képzés az FTT-n, de az a jövő zenéje), az hogyan áll neki ennek a munkának. Az alapokat viszonylag könnyű elmagyarázni: a táblázatban mit hova kell írni, legyen élőbeszéd-jellegű, stimmeljen időben a szöveg stb. De az elmélet átadása és a gyakorlatba való hatékony átültetése között szerintem hatalmas a különbség. Ha most elővenném az első vagy a második beadott házi feladatomat, szerintem mennének a facepalmok tömegével. Tényleg úgy látom, hogy nagyon sokat fejlődtem és rengeteg rossz szokást kikoptatott belőlem a tanfolyam.

Egyáltalán nem érzem úgy, hogy az alatt a kb. 3 hónap alatt, amióta "űzöm az ipart", hirtelen szakértő lettem, sőt, meggyőződésem, hogy még jó ideig tanuló fázisban leszek, ha ennek így van értelme. De az, hogy ennek a learning curve-nek az első fél évét egy tanfolyam keretein belül töltöttem el, ahol mindenről kaptam visszajelzést és mások hibáiból is tanulhattam, szerintem pótolhatatlan előnyt jelent. A munkákat pedig azóta is kapom a Mafilmtől, úgyhogy valószínűleg nagyrészt ők is meg vannak elégedve velem :)

Összefoglalva: ha valakinek megvan a megfelelő mentalitása ehhez a munkához, és tényleg szeretne ezzel (is) foglalkozni, akkor a Hungarovox tanfolyama szerintem simán megéri a ráfordított pénzt. Elhangzott egyébként a tanfolyam elején, hogy az oklevelet szerzettek közül aki akart, mind tudott munkát szerezni, és ezt egy kicsit túlzónak éreztem akkor, de most már a saját példámmal is igazolni tudom, hogy nekem bejött :)

Sok minden kering még a fejemben arról, mit is lehetne írni a tanfolyamról, úgyhogy biztos lesz még bejegyzés róla, de felütésnek elég lesz ennyi is, így is hosszúra nyúlt a bejegyzés :D

Posted in Filmszövegfordítás, Hungarovox tanfolyam

Az idegen nyelv közösségteremtő ereje

Az úgy volt, hogy éppen Horváth Péter Iván (Ny)elvi kérdések c. könyvét olvasgattam, amikor szembejött velem egy nagyon érdekes bekezdés. Na jó, igazából nagyon sok nagyon érdekes bekezdés jött velem szembe – különben miért olvasnám a könyvet? –, de ez még közléskényszert is kiváltott belőlem: hence, a jelen blogbejegyzés. Visszatérve a lényegre, íme:

Néha az idegen nyelvben is rejlik közösségteremtő erő. Tolmácsképzős csoporttársam azt kérdezte: „Ki tartja a mai szpícset?” Így fejezte ki, hogy az angoltudásunk összekovácsol minket. Aki ilyesmiktől félti a magyar jövőjét, azt megnyugtathatom. A szpícs csak ebben a közegben hangzott el. Ismerősöm a családjának, ahol az összetartozás egyik szimbóluma a magyar nyelv, ilyen élménybeszámolót tartott: „Ma egy dög nehéz beszédet fordítottunk.”

Eleinte csak mosolyogtam, hogy igen, ismerős helyzet, aztán ahogy jobban belegondoltam, rájöttem, hogy ez az egész az én életemben és kommunikációs stratégiáimban központi szerepet tölt be. Aki kicsit jobban ismer, az tudja, hogy alapvetően hajlamos vagyok keverni a nyelveket egy mondaton belül is. Hogy pontosabban fogalmazzak: az tudja, aki kicsit jobban ismer, és én feltételezem róla, hogy megérti az idegen nyelven beszúrt mondatrészeket. Mert ugye enélkül nem lenne különösebben hatékony a kommunikáció.

Alapvetően három idegen nyelv fordul elő ilyen szempontból a szókincsemben, mert hát ugye ennyit beszélek. (Hajaj, repedezik a plafon, mert konkrétan >beszélni<, folyékonyan és értelmesen csak egyet tudok a háromból.) Ezek az angol, a német és a japán. Meglepően kifinomult rendszer alakult ki azt illetően, hogy melyik nyelvet milyen közösséggel hagyom beleszivárogni a szép magyar mondataimba. (Még metszetek is vannak!)

Eleinte az angol volt az, ami egyre gyakrabban felütötte a fejét egy-egy szó erejéig a beszélgetésekben. Főleg az olyan kifejezések, amelyekre nincs, vagy éppen aktuálisan nem találtam frappáns magyar megfelelőt. (Például örök sláger az I see!) Ezt elsősorban a szűk baráti körben, illetve kisebb mértékben a gimnáziumi osztálytársak esetében lehetett megfigyelni, mégiscsak angol tagozatosok voltunk. De amint hazaértem a családtagokhoz, ez az opció egyszerűen kikapcsolt. Mivel rajtam kívül más nem nagyon beszélte igazán az angolt sosem a családban, ezért ott nem volt divat. Előfordult viszont helyette a német, amit már "büntetlenül" beszivárogtathattam a mondataimba, nem talált süket fülekre az ilyen vegyítés. Most konkrétan csak egy példa jut eszembe: a zusammen. Ha például azt akartam elmagyarázni, hogy valami csoportosan társas jellegű tevékenységre került sor, sokszor szaladt ki a számon otthon: "elmentünk az MMIK-ba, úgy zusammen".

Aztán jött az egyetem és a japán szak :D Szeretném azt hinni, hogy a csoporttársakkal nem azt a tipikusan rém idegesítő japánosítást űztük, amit animés körökben gyakran tapasztalni. A kawaii–senpai–neko dolgokra gondolok. (Animések, kéretik nem megsértődni, én is közétek való vagyok, ezért merek ilyeneket leírni :D) De közben könnyen lehet, hogy ez történt. Mindenesetre, ha adtam valamit valakinek (pl. egy papírzsebkendőt), nagyon gyakran szaladt ki a számon a dózo. Persze emellett megvolt a tipikus lelkes-japános szókincs is, tudjátok, amikor azért mondunk egyszerű és hétköznapi dolgokat egy idegen nyelven, mert tudjuk, hogyan kell mondani. (Igen, nem, köszönöm stb.) De ez nem menő, úgyhogy ezt nem részletezném :D

A japán szak után egy ideig az Egyetemi Könyvtárban dolgoztam, és itt megint nem volt helye az idegen nyelvű parádézásnak, mert annyira heterogén volt a társaság, hogy igazából a mai napig nem tudom pontosan, melyik munkatársam milyen idegen nyelvet beszélt és milyen szinten. Ha viszont találkoztam egy egykori szaktársammal, visszajöttek a régi reflexek. (A mai napig onnan tudom, ha japános ismerős köszön rám, hogy "Noémi-san!" felkiáltást vélek hallani :D) Ugyanígy a közeli barátokkal, akiknek jó része beszél angolul, megmaradtak az angol kifejezések.

Aztán jött a csúcsok csúcsa, a fordító mesterszak :D Itt az angol és a német is biztos közös pont, tehát a hibrid mondatszörnyetegek létrehozásának semmi akadálya. Mivel az angolt beszéljük jobban, illetve Deutsche Sprache, schwere Sprache, ezért elsősorban az angolra hagyatkoztunk itt is, ahogy ezt a példák is mutatni fogják, amiket mindjárt jól összegyűjtök facebookos beszélgetésekből :D

Mivel nem szeretnék személyiségi jogokat sérteni, mindet én írtam, teljesen hétköznapi chatelés közben :D (Kontextusból kiragadva egyik-másik igen mulatságos :D)

• Délután úgy tervezem, Auchanba megyek, ami egyáltalán nem biztos, hogy javít a közérzetemen, de who knows XD
• Nem tudok low level magyarul
• And what have they done to you there, hogy a sátán nyelvét beszéled önszántadból?
• Makes me wonder hogy minek törtem magam a sietséggel
• I always do, sajnos ez nem mindig jelenti azt, hogy igazam is van
• Too late, pizza általi halálban lesz részetek
• Apparently, még félig alszom XD
• Na, akkor we're on the same page ;D
• Omfg tinédzserkori verseket találni is so embarrassing XD
• Also, that's my eredeti hajszín :D
• Ha Sherlock és köztetek kell választani, ti nyertek, hands down :3

Azt hiszem ennyiből már egyértelmű a helyzet :) Az igazsághoz hozzátartozik, hogy írásban sokkal inkább hajlamos vagyok a nyelvkeverésre, mint szóban. Szerintem ez elsősorban azért van így, mert hallás után nehezebb elkülöníteni a két nyelvet, és ha átvált valaki hirtelen egy mondat közepén, akár egy-két másodpercig is eltart, mire konstatálja az egyszeri hallgatóság, hogy valami bibi van :D Ettől függetlenül szóban is megfigyelhető a jelenség, de főleg az "önálló", leginkább hangulatkifejező megnyilvánulásoknál, mint a fentebb is említett I see, vagy egyszavas mondatok, mint a Seriously?!. Illetve valamiért a német kifejezések közül a Was für ein...?  mondatkezdés gyakori még nálam :D

Aki több bejegyzésemet is olvasta már, az itt a blogon is észrevehette, hogy néha elejtek egy-két angol szót, de mindig dőlten szedem őket, és valójában sokkal többre lenne ingerenciám, mint amennyi végül monitorra kerül :D Szintén érdemes megjegyezni, hogy nem mindig sikerül pontosan belőni a célközönséget. Például amikor visszakerültem az egyetemre, annyi nosztalgikus érzés öntött el, hogy a fordítós szaktársaknak is még egy-két hónapig sokszor reflexből japán szavakkal is reagáltam :D Van ez így.

Posted in Érdekes, Könyvek, Nyelvészet

Szerzemények a Könyvhétről

Még mielőtt bárki megvádolna, nem, nem tervezem könyves bloggá avatni az oldalt :D De kiélvezem a hirtelen jött szabadságot :) (Miközben persze nem felejtem el, hogy kismillió, még egyetemi témájú bejegyzéssel lógok. Mindent a maga idejében. Vagy ez esetben, mindent jóval később a maga idejénél.)

Tehát most zajlott a Könyvhét, és mint az élelmiszerek vásárlásán kívül szinte mindent, úgy a könyvvásárlást is kampányszerűen űzöm. Ilyen szempontból Könyvfesztivál és a Könyvhét két rendkívül veszélyes esemény a pénztárcámra nézve. Without further ado, íme a szerzeményeim:

Capote könyve, az Álom luxuskivitelben / A fűhárfa egyrészt azért ugrott a táskámba, mert az Európa 100 könyv sorozatából eddig minden kötet megvan, és ezzel sem tehettem kivételt, másrészt már jó ideje akarok olvasni Capote-tól, így ez tökéletes alkalomnak tűnt. Az Álom luxuskivitelben filmváltozatához volt már szerencsém, bár megmondom őszintén, nem ragadott magával. Viszont egy könyvtől egészen mást várok, mint egy filmtől, és meggyőződésem, hogy írásban tetszeni fog :)

A Sötétség délben c. kötetről akkor hallottam először, amikor a fent említett 100 könyv sorozatban kiadták. Morbid az ízlésem avagy sem, a leírás alapján nagyon-nagyon kíváncsi lettem a történetre. (Az elalvás mellé beprogramozott, éjfél és hajlani egy között sugárzott világháborús dokumentumfilmeket hibáztatom. Legalábbis részben.) A könyv hátulján ez áll:

A Sötétség délben az elsők között, s talán a leghatásosabban mondta el az igazságot a harmincas évek Szovjetuniójának koncepciós pereiről. Nyikolaj Szalmanovics Rubasov, a regény hőse a régi bolsevik vezetőgárda tagja volt. Magánélete feloldódott a Párt szolgálatában; nem ismert magasztosabbat, mint a célt, amelyet együtt kívántak megvalósítani. Ennek érdekében tudott kegyetlen és igazságtalan is lenni, de ellen tudott állni a fasiszta börtönök minden kínzásának, kényszerének is. A regény annak a rejtélynek az írói megoldása: hogyan lehetséges, hogy ezek az emberek végül is nyilvános tárgyaláson mindent vállaltak, a legabszurdabb vádakat is, és az ügyésszel versengve mocskolták be magukat a kortársak káprázó szeme előtt?

A marsi, vagyis hát mivel angolul vettem meg, The Martian (ilyenkor mindig elgondolkodom, kell-e magyar névelő, és rögtön eszembe jut Nádasdy egyik cikke) szintén régóta kívánságlistás. A filmet még moziban láttam, és az év egyik legnagyobb filmélménye volt számomra. Nem tagadom, Matt Damon maga komoly szerepet játszott ebben, mert szerintem hihetetlenül jó színész, de ami leginkább magával ragadott, az a főszereplő humora és a sok-sok tudomány. Laikusként elképzelésem sincs, mennyire hitelesek a filmben és a könyvben levezetett kémiai, biológiai stb. bravúrok, de hogy egy hozzá nem értő szemével hitelesnek tűnnek, az tuti. Engem megvettek kilóra. Tegnap el is kezdtem olvasni a könyvet, és ha lehet, még jobban tetszik, mint a film. Hat csillagot fog kapni az ötből!

A Tükör c. könyv zsákbamacska formájában került hozzám :D Egy kosárba be volt szórva sok-sok könyv, egyesével barna papírba csomagolva, és mindegyiken szerepelt egy rövidke, sejtelmes leírás. Ennél a könyvnél például a következő: "Fordulatos, halálon túli világba kalauzollak. Amint elkezdesz olvasni, belém szeretsz! A különlegesen egyedi karaktereimmel örömmel csavarlak az ujjam köré!" (Tekintsünk el a felkiáltójelek számomra zavaró mennyiségétől.) Engem a "halálon túli" szókapcsolattal sikerült megfogni. Szeretem a misztikus, szellemes (mármint ghosty szellemes, nem witty szellemes) sztorikat, na. Az "egyedi karakterek" dolgot nem tudom egészen komolyan venni, mert hát mi mást írnának egy könyvről, amit el akarnak adni. Na de majd jól elolvasom, és kiderül! A fülszöveg alapján érdekesnek ígérkezik a regény, remélem, tetszeni fog :)

A zsákbamacska mellé kaptam a Klasszi körkép (külön kell-é vajh ezt írni? vagy csak tipográfiai bravúr?) kiadványt, ajándékba! (Örül a kis magyar szívem, ingyé' volt.) A könyv a kortárs szórakoztató irodalom néhány szerzőjét mutatja be, sőt részleteket is közöl egy-egy művükből. A kiadvány egyébként a Könyvmolyképzőé, tehát az ő szerzőik szerepelnek benne. A teljesség igénye nélkül: Kemese Fanni, Zakály Viktória, Rácz-Stefán Tibor, Tavi Kata, Benina (a Tükör szerzője!), Böszörményi Gyula, On Sai stb. (Ha valakiben felmerülne a kérdés: teljesen véletlenszerűen emeltem ki a neveket :D)

Amanda Stevens Sírkertek Királynője-sorozata tipikus guilty pleasure számomra. Annak idején angolul olvastam mindhárom kötetet, nyilván megközelítőleg 1 könyv/nap sebességgel. Tipikusan az a fajta sztori, amit falni tudok: túlvilág, misztikum, kötelező jellegű szerelmi szál és ami talán a legfontosabb: a szereplők NEM tinédzserek. (Öregszem, úgy tűnik. Ha tizenévesekről szól egy könyv, hajlamos vagyok egy kecses mozdulattal a sarokba hajítani.) Mostanáig halvány segédfogalmam sem volt róla, hogy ezeket a könyveket lefordították magyarra. Most azonban rám mosolyogtak egy barátságos könyvállványról, és darabonként ötszáz(!) jó magyar forintért igazán nem hagyhattam ott őket. Különben is, nagyrészt úgyis elfelejtettem már a cselekmény részleteit, tehát ideje újraolvasni őket.

Ah, a Helikon zsebkönyvek... A gyengéim. (A pénztárcám hangos vonyításba kezd, ha megérzi a közelségüket.) A Könyvfesztiválon is sikerült beszereznem párat. A Tao egyrészt még a japános, távol-keleti érdeklődési köröm miatt volt kötelező vétel, másrészt Weöres fordította. Ennyi elég is indoknak. (Hétszázötven forint volt! Ugyan már.) A Poe-könyvecskét nemes egyszerűséggel azért vettem meg, mert amit eddig olvastam Poe-tól, azt mind imádtam. (Felvetettem már, hogy morbid ízlésem van?) A Nádas Péter-kötet megvásárlásáért pedig csak és kizárólag a helikonos srácot hibáztatom, ugyanis ő beszélt rá. Remélem, jól tette :D (Meg én is, hogy hallgattam rá.)

Inkább nem számolom össze, mennyit költöttem az összes könyvre együtt, de hát egyébként amúgy sem szoktam halomra vásárolni őket, úgyhogy most megengedtem magamnak, na. Tekintsük saját magam diplomaajándékának. (Most két hónapig ezzel a felkiáltással szórom a pénzt.)

***

Disclaimer: A witty szellemes könyveket is szeretem ám! ... Ezt csak úgy a miheztartás végett.

Posted in Könyvek

Az üveghegyen túl a 16+-on innen

Szóval most, hogy gyakorlatilag végeztem az egyetemen, hirtelen feljogosítva érzem magamat arra, hogy mindenféléről irkáljak a blogra :D Első körben a Margó Irodalmi Fesztivál egyik eseményéről, ami a bejegyzés címében is olvasható "Az üveghegyen túl a 16+-on innen" nevet viselte. Hogy a hivatalos kedvcsinálót idézzem:

Milyen egy igazi 21. századi ifjúsági regény? A választ közösen keressük Bosnyák Viktóriával, a népszerű Tündérboszorkány-trilógia és az Elképesztő szerzőjével, valamint Varga Bálinttal, a Váltságdíj nélkül és az Amit végleg kitörölnél írójával. A szerzőket a Kolibri Kiadó főszerkesztője, Balázs Eszter Anna kérdezi.

Megmondom őszintén, magamtól nem jutott volna eszembe elmenni erre a beszélgetésre, mert bevallottan nem érzem magaménak az ifjúsági irodalmat, de hát nem is én vagyok a célközönség :D Annak idején persze nagy élvezettel olvastam ebben a műfajban (de szinte csak külföldi szerzőktől?! nem tudatos döntés eredményeképp), de mostanra kinőttem belőle. A beszélgetést azonban ettől függetlenül nagyon élveztem és rendkívül érdekesnek találtam :)

Töredelmesen bevallom, egyik szerzőt sem ismertem ezt megelőzően (ezek a terjengős névutók, de nekem így tetszik!), így tulajdonképpen nálam elfogulatlanabb hallgatóságot kitalálni sem lehetett volna erre a programra :D És egyértelműen pozitív élmény volt. Valahogy végig úgy éreztem, tökéletes a "szereposztás": Bosnyák Viktória olyan végtelen kedvességgel és odaadással beszélgetett egy lelkes kishölgy-olvasójával/rajongójával a beszélgetés kezdete előtt, hogy nem tudtuk, merrefelé olvadozzunk a székről, Varga Bálint pedig egy hihetetlenül laza, közvetlen, szókimondó, igazi "jófej" pasas, akit a látottak és hallottak alapján az ég is arra teremtett, hogy vagány ifjúsági regényeket írjon :D

A beszélgetés Szatory Dávid felolvasásával kezdődött, ami pár másodperc után "milyen szép hangja van!"-reakciót váltott ki a jobbomon ülő barátnőmből, nem véletlenül :D Bosnyák Viktória is egyébként hasonlóan le volt nyűgözve, és rögtön hangoskönyv-tervek kezdtek szövődni a terem elejében. Felolvashatná a telefonkönyvet is, na. (Ez a szófordulat áll még egyébként? A telefonkönyv, mint olyan, létezik még? Just askin'.)

A beszélgetés legnagyobb részt arról folyt, mennyi és milyen jellegű szexualitás/intimitás illetve trágárság fér meg egy ifjúsági regényben. Balázs Eszter nem kímélte a két szerzőt, és nagyon érdekes irányba terelte a beszélgetést :) Mellesleg ha valaki hozzám hasonlóan műveletlen őstulok lenne, és nem ismerné a fent említett két szerző munkásságát, érdemes megjegyezni, hogy Bosnyák Viktória művei inkább a kisiskolás korosztályt célozzák meg, míg Varga Bálint könyveit pár évvel idősebbek veszik inkább kézbe. Ennek megfelelően különböztek az álláspontok is :)

Rettentően érdekes beszélgetés bontakozott ki egyébként, én örömmel és érdeklődve hallgattam minden percét. Még sosem gondolkoztam el ezen a problémakörön, ezért nagyon sok olyan nézőpontot és érvet hallottam, ami teljesen az újdonság erejével hatott. Például sosem gondoltam bele abba, hogy az angolnak van egy viszonylag semleges, értékítéletektől mentes, "steril" szókincse a szexjelenetek leírására, tehát például a nemi szervek megjelölésére, nincs viszont ez meg a magyar nyelvben, ami már egy felnőtteknek szánt intim jelenet leírását is nagyban megnehezíti, hát még, ha kamaszoknak írnánk hasonlót. (És belegondoltam, és tényleg!)

Szintén érkezett a hallgatóságtól is nagyon érdekes hozzászólás arról, hogy a népdalok világában van egy rendkívül sajátos kódrendszer a hasonló témák kifejezésére (sosem fogok ugyanúgy gondolni az "Érik a szőlő..." dalra, mint eddig), ami rendkívül kreatívan oldja meg a kimondjuk-de-úgy-hogy-a-gyerekek-ne-értsék problémakört. (Engem kihagyhattak a beavatásból, vagy csak túl naiv vagyok, mindenesetre mostantól gyanakodva tekintek minden népdalra.)

Szerintem pont abban a korban vagyok, hogy a saját gyerekkorom már valamelyest távolinak tűnik (öreg vagyok ám, öreg :D), legalábbis nem nagyon tudom felidézni, én mit vártam egy könyvtől és mit olvastam szívesen mondjuk 10 vagy 16 évesen. Viszont mivel a gyermekvállalástól is egyelőre elég távol állok, ezért szülői szemmel sem tudom megközelíteni a problémakört, és arról sincs elképzelésem, a saját gyerekem kezébe mit adnék majd szívesen. Mindenesetre hazafelé és azóta is elmerengek néha a témán, mert szerintem nagyon elgondolkodtató. (Minden elismerésem az ifjúságiregény-íróknak :D)

Summa summarum, nagyon élveztem a programot, és mostantól megpróbálok nyitottabb szemmel járni, ami a hasonló elfoglaltságokat illeti, mert nagy élmény volt ez a tegnap.

Posted in Érdekes

Záróvizsga

Május negyedikén megkaptuk a záróvizsga-beosztást, és kiderült, hogy június 6-án, hétfőn kerülünk sorra mi, angol B-sek. Reggel 8:30-tól egészen 14:30-ig tartott a felelések sorozata, összesen tizennégyen záróvizsgáztunk aznap.

A menetrend lényege, hogy három vagy négy ember után mindig van körülbelül 20 perc szünet, amíg megbeszélik a tanárok az értékelést és az eredményt közlik is a hallgatókkal. Így előfordul, hogy valakinek viszonylag sokat kell várnia, míg megtudja, milyen jegyet kap (és például 12:50-kor kerültem sorra, és 14:10-ig vártam az eredményre), de legalább nem a nap végéig kell mindenkinek kitartania :) És valljuk be, ha egyszer már túlesett az ember magán a feleleten, ez talán annyira nem nagy probléma :D

A felelet pontosan úgy zajlott, ahogy azt a félév elején (február végén) kiküldött tájékoztatóban leírták. Először is nagyon röviden el kellett mondani, miről szólt maga a szakdolgozat. (Hiszen a három vizsgáztató közül valószínűleg csak egy olvasta a diplomamunkát: a témavezető.) Ezután a témavezető feltette a kérdéseit, amelyeket úgy tudom, minden tanár előre közölt a hallgatókkal. Miután ezeken végigértünk, jött a tételhúzás. A tíz magyar nyelvhelyességi tétel közül húztunk egyet. (A Fordítástechnikai minimumban vannak, amit még első félévben kaptunk nyelvhelyesség órán). A tíz tételhez kell példatárat is készíteni, azaz minden tételhez kell saját példát keresni vagy konstruálni, és ezt két példányban kinyomtatni. (Egyet a diák néz, egyet a vizsgáztató.)

A tétel után pedig jöhet a négy kötelező olvasmány egyikének bemutatása. Úgy tapasztaltuk, a hármas/négyes blokkok elején még a hallgató választhatta ki, melyikről szeretne beszélni, de egymás után nem szívesen hallgatják meg ugyanazt a tanárok (ami teljesen érthető), így az idő előrehaladtával egyre kevesebb a választási lehetőség. Minden könyvből tetszőlegesen lehet kiemelni hasznos/kedvenc részeket, egyedül A szakfordítások lektorálása könyvből szeretik specifikusan a kutatást, hipotéziseket és eredményeket hallani. (Tehát tanuláskor érdemes erre fektetni a hangsúlyt az egyébként hosszabb elméleti rész helyett.) Érdemes jó kis vázlatot készíteni a könyvekről.

Mint minden szóbeli vizsgánál, itt is fontos, hogy gördülékenyen és magabiztosan adjuk elő a mondandónkat. A diplomavédésnél a témavezetőé a főszerep (már a vizsgabizottság tagjai közül), a másik két feladatnál pedig a bizottság elnöke, tehát esetünkben Klaudy tanárnő irányította a feleletet. A kötelező harmadik tag leginkább csendben mosolyogni és biztatni van jelen :D

A tapasztalatok alapján elmondható, hogy jóindulatúak és kedvesek is a tanárok. Azért ezekből a könyvekből lehetne nagyon vérengzős vizsgát rendezni (például ha nem mi döntenénk el, milyen szavakat emelünk ki), de erről nincs szó. Ki nem mondott tény, hogy a fordítóknak a diplomamunka megírása az igazi nagy megmérettetés, míg a tolmácsoknak a záróvizsgán kell sikeresen venni az akadályt.

A tájékoztató szerint a TO a diplomamunka és a záróvizsga jegyét átlagolja, így születik meg az oklevél minősítése, azaz a diplomába kerülő jegy. Ennek a részleteivel nem vagyunk teljesen tisztában, mert ugye két jegyet átlagolni nem mindig egyszerű :) Az előző évek tapasztalatai alapján a záróvizsga nyom többet a latban, de később talán többet fogok tudni mondani erről. Ami még érdekesség és meglepetésként hatott, hogy a záróvizsgára lehet például 4/5-öt kapni. Mint kiderült, a diplomavédés és a felelet két külön osztályozást jelent, és ebből születik a záróvizsga jegye. Tehát ezek szerint gyakorlatilag három jegyet kapunk, egyet a diplomamunkára, egyet a diplomavédésre, egyet a feleletre. (Ennek fényében érthető, miért a záróvizsga nyom többet a latban, hiszen két jegyet "ér"?)

Aki esetleg mást is tervez a záróvizsga napjára, annak annyit tudok mondani, hogy meglepően jól tartottuk magunkat az időbeosztáshoz egészen a nap végéig. Volt, aki az átlagnál pár perccel többet vagy éppen kevesebbet volt bent, de végül mindig sikerült behozni a csúszást.

Posted in Számonkérés, Vizsgák, Záróvizsga