Szóval most, hogy gyakorlatilag végeztem az egyetemen, hirtelen feljogosítva érzem magamat arra, hogy mindenféléről irkáljak a blogra :D Első körben a Margó Irodalmi Fesztivál egyik eseményéről, ami a bejegyzés címében is olvasható "Az üveghegyen túl a 16+-on innen" nevet viselte. Hogy a hivatalos kedvcsinálót idézzem:
Milyen egy igazi 21. századi ifjúsági regény? A választ közösen keressük Bosnyák Viktóriával, a népszerű Tündérboszorkány-trilógia és az Elképesztő szerzőjével, valamint Varga Bálinttal, a Váltságdíj nélkül és az Amit végleg kitörölnél írójával. A szerzőket a Kolibri Kiadó főszerkesztője, Balázs Eszter Anna kérdezi.
Megmondom őszintén, magamtól nem jutott volna eszembe elmenni erre a beszélgetésre, mert bevallottan nem érzem magaménak az ifjúsági irodalmat, de hát nem is én vagyok a célközönség :D Annak idején persze nagy élvezettel olvastam ebben a műfajban (de szinte csak külföldi szerzőktől?! nem tudatos döntés eredményeképp), de mostanra kinőttem belőle. A beszélgetést azonban ettől függetlenül nagyon élveztem és rendkívül érdekesnek találtam :)
Töredelmesen bevallom, egyik szerzőt sem ismertem ezt megelőzően (ezek a terjengős névutók, de nekem így tetszik!), így tulajdonképpen nálam elfogulatlanabb hallgatóságot kitalálni sem lehetett volna erre a programra :D És egyértelműen pozitív élmény volt. Valahogy végig úgy éreztem, tökéletes a "szereposztás": Bosnyák Viktória olyan végtelen kedvességgel és odaadással beszélgetett egy lelkes kishölgy-olvasójával/rajongójával a beszélgetés kezdete előtt, hogy nem tudtuk, merrefelé olvadozzunk a székről, Varga Bálint pedig egy hihetetlenül laza, közvetlen, szókimondó, igazi "jófej" pasas, akit a látottak és hallottak alapján az ég is arra teremtett, hogy vagány ifjúsági regényeket írjon :D
A beszélgetés Szatory Dávid felolvasásával kezdődött, ami pár másodperc után "milyen szép hangja van!"-reakciót váltott ki a jobbomon ülő barátnőmből, nem véletlenül :D Bosnyák Viktória is egyébként hasonlóan le volt nyűgözve, és rögtön hangoskönyv-tervek kezdtek szövődni a terem elejében. Felolvashatná a telefonkönyvet is, na. (Ez a szófordulat áll még egyébként? A telefonkönyv, mint olyan, létezik még? Just askin'.)
A beszélgetés legnagyobb részt arról folyt, mennyi és milyen jellegű szexualitás/intimitás illetve trágárság fér meg egy ifjúsági regényben. Balázs Eszter nem kímélte a két szerzőt, és nagyon érdekes irányba terelte a beszélgetést :) Mellesleg ha valaki hozzám hasonlóan műveletlen őstulok lenne, és nem ismerné a fent említett két szerző munkásságát, érdemes megjegyezni, hogy Bosnyák Viktória művei inkább a kisiskolás korosztályt célozzák meg, míg Varga Bálint könyveit pár évvel idősebbek veszik inkább kézbe. Ennek megfelelően különböztek az álláspontok is :)
Rettentően érdekes beszélgetés bontakozott ki egyébként, én örömmel és érdeklődve hallgattam minden percét. Még sosem gondolkoztam el ezen a problémakörön, ezért nagyon sok olyan nézőpontot és érvet hallottam, ami teljesen az újdonság erejével hatott. Például sosem gondoltam bele abba, hogy az angolnak van egy viszonylag semleges, értékítéletektől mentes, "steril" szókincse a szexjelenetek leírására, tehát például a nemi szervek megjelölésére, nincs viszont ez meg a magyar nyelvben, ami már egy felnőtteknek szánt intim jelenet leírását is nagyban megnehezíti, hát még, ha kamaszoknak írnánk hasonlót. (És belegondoltam, és tényleg!)
Szintén érkezett a hallgatóságtól is nagyon érdekes hozzászólás arról, hogy a népdalok világában van egy rendkívül sajátos kódrendszer a hasonló témák kifejezésére (sosem fogok ugyanúgy gondolni az "Érik a szőlő..." dalra, mint eddig), ami rendkívül kreatívan oldja meg a kimondjuk-de-úgy-hogy-a-gyerekek-ne-értsék problémakört. (Engem kihagyhattak a beavatásból, vagy csak túl naiv vagyok, mindenesetre mostantól gyanakodva tekintek minden népdalra.)
Szerintem pont abban a korban vagyok, hogy a saját gyerekkorom már valamelyest távolinak tűnik (öreg vagyok ám, öreg :D), legalábbis nem nagyon tudom felidézni, én mit vártam egy könyvtől és mit olvastam szívesen mondjuk 10 vagy 16 évesen. Viszont mivel a gyermekvállalástól is egyelőre elég távol állok, ezért szülői szemmel sem tudom megközelíteni a problémakört, és arról sincs elképzelésem, a saját gyerekem kezébe mit adnék majd szívesen. Mindenesetre hazafelé és azóta is elmerengek néha a témán, mert szerintem nagyon elgondolkodtató. (Minden elismerésem az ifjúságiregény-íróknak :D)
Summa summarum, nagyon élveztem a programot, és mostantól megpróbálok nyitottabb szemmel járni, ami a hasonló elfoglaltságokat illeti, mert nagy élmény volt ez a tegnap.
Az üveghegyen túl a 16+-on innen