2014. július 31., csütörtök

Adategyeztetés Q-térben


Ahogy azt korábban már írtam, a beiratkozásnak egyik lépése az adategyeztetés. Aki eddig is eltés volt, és az adatai már szerepelnek a rendszerben, annak mindössze ellenőriznie kell őket, és az esetleges változásokat kell orvosolni, viszont akinek még hiányosak az adatok, annak meg kell adni őket.

Nekem az állandó lakcímem és a tartózkodási helyem körül adódott némi kavarodás (a tartózkodási helyem volt beírva állandó lakcímnek, tartózkodási helynek pedig nem volt megadva semmi), így indítanom kellett a Q-térben egy adatmódosítási folyamatot. Azon kívül, hogy beírtam megjegyzésbe, milyen változtatásokat szeretnék eszközölni, fel kellett töltenem az igazoló okirat (esetemben a lakcímkártya) scannelt (esetemben jó minőségben lefényképezett) változatát. A honlap azt írja, legkésőbb öt munkanap, amíg megtörténik a változtatás, de már egy nappal később átírták az adatokat.

Így, hogy lezárult az adatmódosítási procedúra, semmi sem tartott vissza a "beiratkozástól", legalábbis ami a Neptun felületén történő folyamatot illeti. Ehhez az Ügyintézés fül Beiratkozás/Bejelentkezés menüpontjában kellett egy-két kattintással először nyilatkoznom arról, hogy aktív vagy passzív félévvel akarok-e kezdeni, majd az adataim (újbóli) leellenőrzése után le is adtam a kérvényt, legalábbis virtuálisan, és ezzel letudtam az "aktiválást". (Ha már passziválás van, legyen ilyen is :D)

Ezt követően elérhetővé váltak az olyan opciók, mint a tárgyfelvétel. (Nem mintha egyelőre lenne mit felvenni :D) Az Információ fül alatt pedig az Általános nyomtatványok menüpontban lehet letölteni a Beiratkozási lap névre hallgató dokumentumot, ami valójában nem csak a beiratkozási lapot tartalmazza. (Ezeket a papírokat majd a személyes beiratkozáskor kell leadni.)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése